2016. június 15., szerda

Kalóz Tom és a kutyája, Bill (1. részlet)

Sziasztok. 
Ezt a novellát részletekben fogom hozni nektek, mert kissé hosszú. Itt is volna az első. Jó olvasást!


Kalóz Tom és a kutyája, Bill
by.: Zarlina

Tom vett egy mély lélegzetet, hogy megszabaduljon az összes negatív érzéstől, mielőtt felsétál a nagy ház ajtajához, és mielőtt becsengetett rápillantott a jelmezére, azon tűnődve, hogy mi a francot csinál. Utálta a Halloween-t. Utálta. Semmi sem volt rosszabb annál, minthogy felöltözz úgy, mint egy béna idióta és körbejárd a várost, kopogj az emberek ajtaján és bosszantsd őket, hogy kapj egy kis olcsó cukrot.

Nem, Tom sosem volt az a fajta srác, aki szereti a Halloween-t, még akkor sem szerette mikor gyerek volt. Mikor a barátai elmentek "Csokit vagy csalunkozni" ő otthon maradt, régi filmeket nézett a szüleivel és mikor felnőtt, és a barátai Halloween-i bulikba mentek, ő otthon maradt, hogy ugyan azokat a filmeket megnézze egyedül. Sosem foglalkozott azokkal az ostoba hagyományokkal, amit úgy látszik mindenki más szeretett.

Pontosan így tette volna ma is, ha nem lett volna az a kis részlet, hogy az új szomszédjának van egy gyereke, egy gyerek, aki majdnem hét éves volt és imádta őt, és aki könyörgött és könyörgött és könyörgött addig amíg bele nem egyezett, hogy vele megy.
Még mindig nem volt benne biztos, hogy miért egyezett bele, de a gyerkőc aranyos volt, és imádott mindent Tommal, úgyhogy Tomnak nem volt szíve ahhoz, hogy nemet mondjon.

Nem mintha Tomnak nem lett volna jobb dolga, amit csináljon, de nem igazán szerette azt a gondolatot, hogy egy kibaszott kalóznak öltözve járja körbe a várost.

Legalább abban elég szerencsés volt, hogy voltak barátai tonnányi régi kosztümmel, amivel segíthettek, úgyhogy a sok panaszkodás után arról, hogy nem akar úgy kinézni, mint valami eltúlzott csodabogár, de azt sem akarta, hogy nagyon béna legyen, találtak neki egy kalózfelszerelést, ami valahogy bevált a rasztáihoz, és még inkább idiótának érezte magát, amiért el kellett ismernie, hogy egész jól nézett ki. Egy nagyon ostoba módon.

Vett egy újabb mély levegőt, majd becsengetett, átnézett a válla fölött az utca felé, amíg türelmesen várt, hogy az ajtó kinyíljon. Még nem voltak kint sokan, még kicsit korán volt, de tudta hogy ennél csak rosszabb lesz. Gyűlölt ebben az utcában lakni Halloweenkor. Be kellett zárnia az ajtókat leoltani a fényeket, és semmibe venni mindenkit, aki kopogni akar az ajtaján. Nincs az az Isten, hogy ő pénzt pazaroljon arra, hogy ostoba gyerekeknek adjon cukorkát, és nem szeretné meginvitálni azokat az apró elfajzottakat, hogy tréfáljanak vele, úgyhogy egyszerűen úgy tett, mintha nem lenne otthon.

Az ajtó kinyílt és Bill anyukája Simone Trumper állt előtte. Nem üdvözölte őt illően amíg telefonált, helyette csak biccentett és intett, hogy jöjjön be, nehogy egy másodpercet is elvesztegessen a telefon túlvégén levő személytől.

Néha Tom eltűnődött, hogy azt az átkozott telefont a fülére ragasztotta-e, mert csak nagyon ritkán látta anélkül. Mindig beszélt valakihez, amikor először átment, hogy megkérdezze tud-e Billre vigyázni, akkor is vonalban volt. Végül letette a telefont, hogy feltegyen neki néhány kérdést és meggyőződjön arról, hogy olyan megbízható, mint ahogy a szomszédaik mondták neki hogy az, de amint végeztek és eldöntötték, hogy mikor kell átmennie, már a ház elhagyása előtt visszatért a telefonálgatásokhoz.

Belépett és megrázta a fejét, ahogy Simone még mindig beszélt amíg kereste a kabátját, megpuszilta Billt, aki csendesen állt a konyhaajtóban, aztán minden szó nélkül elment valamilyen Halloween-i buliba a munkahelyére, és ez volt az ok amiért szüksége volt Tomra, hogy még egyszer vigyázzon Billre.

Sosem volt otthon, Tom úgy érezte, hogy több hétvégét töltött Truperéknél, mint a saját otthonában, és nem akart arra gondolni, hogy ez az egész rossz Billnek, aki alig ismerte az anyját. Sosem mesélt történeteket arról, hogy ő és az anyukája mit csináltak azon a pár hétvégén, amikor Tom nem volt ott, vagy vagy szülinapi történeteket, vagy akármi mást. Mesélt néhány történetet arról, hogy mit csináltak a nagyijával, amikor iskola után ő vigyázott rá, de nem úgy tűnt mintha az anyjával bármikor is csináltak volna valamit.

Hogy hol volt a gyerek apja, Tom nem tudta, és nem is akarta megkérdezni. Ez nem az ő dolga volt, és nem is akart senkit felzaklatni. Amellett, nem gondolta, hogy a férfinek nagy része lett volna a családjukban, mivel sehol sem voltak róla képek és Simone és Bill sem említette őt soha.

- Hey, Bill. - Tom gyengéden rámosolygott és lekuporodott a holló hajú fiú elé. Nagyon félénk fiú volt, nem számított, hogy Tom mennyiszer vigyázott rá, ő akkor is nagyon csendes volt egész addig, amíg egy kis időt együtt nem töltöttek és el nem lazult. - Ez a te jelmezed?

Ránézett a fiú ruhájára , ami tiszta fehér volt, egyáltalán nem volt különleges, de Billnek mindig furcsa ötletei voltak, úgyhogy senki sem tudhatta mire gondol. Képes volt rá, hogy valami igazi ötlet legyen mögötte, és Tom nem akart az lenni, aki kritizálja.

Bill lenézett és csendben bólintott, de nem tűnt boldognak, úgyhogy Tom egész biztos volt benne, hogy valami baj van.

- Elmondod nekem, hogy mi vagy?

- Egy szellem. - suttogta a fiú.

- Egy szellem? - mondta Tom, majd bólintott. - Okés, értem.

- Kutya akartam lenni. - motyogta Bill. - De anya elfoglalt volt, úgyhogy nem tudtunk elmenni venni.

- De nincsenek meg azok a fehér kutyafülek, amit akkor vettünk, mikor a játékboltban voltunk? - kérdezte Tom, és az ujját Bill álla alá tette, hogy a srác ránézzen. - Nem tudnád azokat viselni?

- Nem nézek ki úgy, mint egy kutya. - mondta Bill szomorú hangon, és Tom kezdte nagyon megsajnálni. Nem elég, hogy az anyja megszabadult tőle Halloweenkor, de még arra sem vette az időt, hogy megvegye a gyerkőcnek a rendes jelmezt és most Bill szomorú, mint ahogy bármelyik gyerek az lenne, ha nem kapnák meg a jelmezt, amit szeretnének, a legnagyobb éjszakán egy gyerek életében. Nos, a Karácsony és a születésnapok után, természetesen.

- Tudod mit? - válaszolt Tom mosolyogva. - Azt hiszem tudunk neked választani valamit, gyere.

Megfogta Bill kezét és átvezette őt a nagy házon, fel a srác szobájába, és amíg Bill leült a kedvenc szőnyegére, Tom átnézte a gyerek cuccait, megtalálva a vízfestékeket, amiket keresett. Letette őket Bill elé, majd bement a fürdőszobába, hogy megtöltsön két bögrét vízzel, felkapta az ecseteket és gyengéden mosolyogva, keresztbe tett lábakkal leült Bill elé.

- Kutyává változtatlak téged, rendben? - mosolygott, fogott egy ecsetet, majd bevonta fehér festékkel. - Csukd be a szemeidet és addig ne nyisd ki amíg nem mondtam. - mondta és várta, hogy Bill ráfigyeljen, majd az ecsetet a fiú arcához érintette, amíg Bill azon kuncogott, hogy Tom csiklandozza őt, Tom lassan fehérre festette az arcát, vigyázva nehogy festék menjen a szemébe.

- Most már nézhetek? - kérdezte Bill mikor meghallotta a hangot, hogy Tom az ecsetet a bögre vízbe tette, a szomorú tekintete eltűnt, és apró mosoly jelent meg az ajkán.

- Nem. - vigyorgott Tom és felvette a második ecsetet és némi fekete festékkel sötét foltokat festett Bill arcára, azon mosolyogva, ahogy Bill kuncogott.

Folyt. köv.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése