Megmaradottak 2. fejezet

Sziasztok!

Végre megérkeztem a 2. résszel. Bocsánat, hogy ennyit kellett várnotok rá, a 3. részre sem ígérek túl korai időpontot, mert elsejétől megyek dolgozni és nem nagyon lesz időm fordítani. Azért majd igyekszek. ;) 

Jobb oldalt találtok egy szavazást, ahol kettő történet közül választhattok. Várom a szavazataitokat. (Oh és bocsánat az apróbb betűkért nem tudtam normális méretűre állítani.)

Nem húzom tovább az időtöket. Jó olvasást!

Remnants - Megmaradottak

By.: emseviltwin

Eredeti történet: LINK

Fordította: Nita

2. fejezet

Tom fáradtan mosta meg az arcát a fémes vízzel, mely a rozsdás csapból folyt, leöblítve a vékony réteg port amely a bőrét borította. Fájdalmasan tudatában volt a danachinak a fém láda másik oldalában, amit Tom a barakkjának hívott. Ez valamikor egy teher konténer volt és nem voltak ablakai. Fájdalmasan hideg volt a tél közepén, de a nagy zörgős radiátor az egyik falon napenergiát szívott magába egész nap szépen felfűtve azt. Amikor működött.

Georg kitakarított egy részt a sarokban és az izé a hideg padlón ülve csendesen Tomot nézte. A lánc a csuklójához kötve most egy fém korláthoz volt csatolva a konténer oldalán.

Azóta egy szót sem szólt, de Tom érezte a sötét szemeket a hátán, miközben a mosogató fölé hajolt. A gyorsan hűlő alkonyati levegő ellenére úgy tűnt, hogy a lény furcsa meleget sugároz, megtöltve vele a kis teret, mintha a radiátor már aktiválva lett volna.

Felpillantva Tom elkapta a lény képmását a piszkos tükörben, ami a mosogató felett lógott. A danachi sodrott haja az arca körül terült el vizesen, most, hogy megfürdött. A szakadt pólója rátapadt a még kissé nedves bőrére. Csontos karjai az egyik vékony lába köré fonódtak, és arcát az egyik térdén pihentetve óvatosan és nyugodtan Tomot nézte.

Gustav megvizsgálta a lényt és kijelentette, hogy semmi komoly baj nincs vele, annak a nyilvánvaló ténynek az ellenére, hogy sovány. De bevallotta, hogy ezelőtt még sosem látott danachit, úgyhogy mit tudhatott?

Mindent ami történt, Tom nagyon kellemetlennek érzett. Nem volt ötlete, hogy mit fognak csinálni ezzel az izével és neheztelt magára amiért megtartotta. A szimpátia, ami felé volt halványult, ahogy a lény tovább volt a jelenlétében. Kényelmetlenül érezte magát tőle és a jelenléte átfordította a barakkját valami szokatlanná.

- Mi a fenét nézel? - követelte.

A danachi lassan pislogott, felemelve a fejét. A szája kissé nyitva volt, sima alsó ajka nyálas volt és Tom érezte, hogy nehezen nyel. Egyáltalán nem akarta ezt a dolgot a szobájába, áthatolt rajta a meleg illatával, de az igazság az, hogy erős undora ellenére nem volt rá lehetősége, hogy felügyelet nélkül elhagyja a lényt. Tanulmányozta őt, megfigyelte a mocskos, csomós haját, ami a tetején fekete volt, de fehérbe ment át és a fekete mintát a szemei körül. Majdnem olyan volt, mint a smink a jelek éppen eléggé különbözőek voltak, hogy megjelöljék őt, egy olyan különálló környezetben ahol a kozmetikumok annyira gyakoriak voltak, mint egy kiadós étkezés.

A danachi szemeinek sarkában feketeség szűrődött keresztül a szempilla vonaláig, hogy beleolvadjon a szeme közepén lévő semmibe. Még furcsább volt a vékony folyamatos vonal, mely a teljes felső szemhéján húzódott, mint egy sötét tetoválás. Ha Tom nem tudta volna jobban akkor divat cuccnak gondolta volna. Feltételezte, hogy ezekkel a megkülönböztető színekkel, elég könnyű lenne a bőrét sminkkel elrejteni, de a danachi sápadt arca ellen riasztónak tűntek.

A danachi pislogott, a szemhéja megrebbent és Tom összerezzent arra gondolva, hogy egy pillanatra furcsa fekete villanást látott végigfutni a szemein. Tom rájött, hogy bámulja és elfordult, hogy abba hagyja a lény stírölését, mint egy szexéhes mániákus.

Közel tizennyolc hónapig nem volt hálótársa, néhányan az emberei közül sokkal régebben ragadtak ebben a pöcegödörben, mint ő. Tom nagyjából feladta a szex gondolatát. Voltak jó kinézetű srácok a bázison, de semmi sem inspirált vágyakozást benne és még csak nem is törődött hosszabb ideig vele, minthogy rágondoljon. Sajnos abban nem lehetett biztos, hogy a többi katona is legalább annyira tartózkodó, mint ő.

Megrázta a kezét, hogy megszárítsa, Tom felkapott egy törölközőt, ami a falon lógott a mosdókagyló fölött. Megtörölte az arcát, majd megfordult, és vett egy mély lélegzetet.

- Nem tudom mennyit tudsz ebből megérteni - mondta az összekuporodott dolognak a padlón. - de itt kell maradnod addig, amíg nem tudjuk mi a fenét csináljunk veled. Nem mehetsz ki. Nem biztonságos.

Tom nem tudta, hogy a danachi mennyit értett meg az alapvető nyelvből, csak egyetlen szót mondott neki. A szánalmas dolog kérdésként felemelte összeláncolt kezeit.

Tom megrázta a fejét. - Nem oldozhatlak el. Nem biztonságos számomra.

A danachi leejtette a kezeit, mintha elfogadta volna készen állva arra, hogy visszatérjen a „Tom bámulása és kényelmetlenné tevése” játékhoz. Nyugtalanul Tom odalépett az ágyához és az egyik végéről lerántotta a párnákat. Ledobta őket a földre a lény sarkához és hátralépett. Egyáltalán nem tűnt hidegnek ahhoz képest, hogy a sivatagi éjszaka gyorsan sötétedett. Jóindulatból Tom megragadott néhány tartalék takarót a padlóról és azokat is ledobta.

Tom fintorgott és lenézett a vékony... fiúra, úgy döntött megszólítja. Ő visszapislogott rá.

- Éhes vagy? - kérdezte végül.

A fiú elmosolyodott és úgy tűnt kicsit fentebb ült. - Éhes, igen... - lehelte a szavakat és valami a hangjában megborzongatta Tomot. Tett egy önkéntelen lépést hátra.

- Szóval tudsz beszélni? - kérdezte idegesen. - Milyen dolgokat eszel? A kaja nem olyan jó itt, de ehető, meglátom mit találok.

Megfordult, hogy menjen, de megfagyott egy gyenge érintést érezve hátul a lábán. A fiú vékony ujjai megragadták a piszkos bőrt a nadrágján pókszerűen kapaszkodva belé. A szélén előrehaladva a kezei már felfelé csúsztak Tom térdére és egy vékony mellkas nyomódott Tom lábának. A körmei sötétkék-fekete foltosak voltak és Tom agyának sarkában homályosan emlékezett rá, hogy ez egy természetes tulajdonsága a fajtájának. A gondolatai szétszéledtek, ahogy a danachi felnézett rá a kócos haján keresztül.

- Éhes, igen. - ismételte, ujjait ritmikusan meglazítva és meghúzva, Tom nadrágján a fekete körmök belenyomódtak az anyagba. - Mester... Annyira éhes.

Tom egy része el akarta lökni a fiút, de azon kapta magát, hogy furcsa lüktetés járja át a belsejét. - Mit eszel? - kérdezte. - Kerítek neked valami ennivalót.

- Nem étel. - motyogta a fiú közelebb nyomódva. - Nem étel... Nagyon éhes... - kezei felcsúsztak, majd még eggyel fentebb csúszott és megrántotta a zsebet Tom oldalán.

Egy lökéssel Tom vissza lépett és a fiú előredőlt, kezei távolabb estek onnan ahol voltak, nagyon közel Tom lába közéhez. A cigány szavai visszhangoztak Tom füleiben. Adsz neki szexet...

- Mi? - kérdezte Tom. - Azt akarod... Azt akarod, hogy mi... - tétovázott mielőtt sziszegte. - Megbasszalak?

Tett még egy lépést hátra, mikor a fiú halkan felnyögött, a feje hátrabillent. Hibátlan vékony teste, mintha hullámozta volna a szavakat és kissé sziszegve beharapta az alsó ajkát. - Igen, igen. - nyögte. -Igen, gyorsan. Dugj meg.

- Nem! - kiáltotta Tom és amennyire csak tudott hátrébb lépett, amíg a térdhajlata az ágyának ütközött.

A danachi egy szánalmas hangot adott ki, leengedve az alkarját a földön pihentetve, kinyújtva kezeit Tom felé egy kétségbeesett gesztussal, fenekét a levegőbe emelve.

- Elég! - mondta Tom. - Fejezd be. Nem nyúlok hozzád. Biztosan megölnél.

A fiú duzzogott. Felült, hogy kicsit pihenjen a térdén. - Én nem. - állította, összeláncolt kezeit az ölébe ejtette, széttett lábakkal. - Éhes vagyok.

- Nos, azt fogsz enni, amit találok neked a kantinban. - mondta Tom, figyelmen kívül hagyva a bájos rosszallást, ami végigfutott a lény arcán. - Én csak nem... Én nem. - megrázta a fejét, nézve ahogy a fiú kint lévő válla és kulcscsontja, mintha ragyogna a félhomályban.

- Hozok vissza neked valamit. - mondta mogorván. Egy ujjal a lényre mutatott. - Ne próbálkozz semmivel.

Mielőtt a fiú tovább könyöröghetett volna neki, Tom kisietett a szobából, becsapta a fémajtót bezárva azt maga mögött. A hátát nekivetette, erősen lihegve, mélyen megtelítve tüdejét a hideg levegővel. A kezei remegtek, ahogy az arcához emelte és a nadrágjában lehetetlenül kemény volt.

Tom mindent megtett, hogy egy tányér tisztességes ételt állítson össze abból, amit a kantinban talál. Nem igazán tudta étvágygerjesztőnek mondani, általában az ételek szénhidrát és fehérje kiegészítőt tartalmaztak, kombinálva bármivel, amin együtt gazdálkodtak, vagy ha az emberei elég szerencsések voltak, hogy elkapjanak valamit a forró homokban. Alkalmanként voltak vitamin italok is, hónapokkal ezelőtt lehetett, mikor Tom megkóstolt egyet.

Vonakodott visszatérni a szobájába, ahol a fiú fogja várni, Tom leültette magát a kantén sarkában levő egyik asztalhoz, kanalazva a sűrű íztelen szénhidrátkészítményt a szájába. Feltételezte, hogy gyökeres zöldség próbált ez lenni, talán burgonya. Bár nem volt olyan íze, mint a burgonyának, amit gyerekkorában evett. Csomós ragasztó fűrészporral volt a pontosabb leírás, gondolta. Teljesen íztelen volt.

Ahogy evett, Tom elméje megtelt képekkel a fiúról, ahogy még a falhoz van láncolva. Egy másik ember el lett volna ragadtatva a váratlan szerzeménytől, Tom tudta. De a dolog zavarta őt. Egyáltalán mi a francot keresnek itt mágikus lények? És pokolian biztos volt benne, hogy ez nem úgy nézett ki, mint amit Tom elképzelt volna. Erősnek és impozánsnak gondolta volna őket. Voltak még pletykák, hogy a mágia áll a városokat pusztító vírus mögött.

Gondoljuk át, Tom nem tudta elképzelni, miért akartak a cigányok ilyen gyorsan megszabadulni tőle. A dolog, amit Tom a szobájában hagyott sápadt volt és gyenge.

Bár szép volt, Tomnak el kellett ismernie. Egy szokatlan módon. A gondolat, ahogy a fiú Tom lábához nyomja magát, ujjai felfelé kutakodnak, Tom gyomra meg ugrott és forróság futott fel a nyakán.

- Bassza meg. - megrázva magát Tom felállt. Tálcáját az asztalon hagyta, felvette a másik tányért, amit összekészített a danachinak és visszaindult a szobájába.

Lehet, hogy ez az egész egy furcsa álom? Tom gondolkozott, ahogy a kanyargós ösvényen sétált a fém konténerek lerakott útvesztője között, ami a bázis volt. A semmi közepén volt és elkezdett hallucinálni. A vékony sötét lény a szobájában csak a képzelete szüleménye volt egy jel, hogy tényleg szüksége volna arra, hogy lefeküdjön.

Tom megnyomta az ajtót, hogy kinyissa a szobáját és hamarosan világossá vált, hogy az illúzió még mindig nagyon a falnak van láncolva és nagyon is valóságos.

- Éhes? - kérdezte a danachi reménykedő hangon és kissé fentebb ült.

Tom becsapta a nehéz ajtót maga mögött és átvágott a szobán. Kinyújtotta a tányért a fiúnak és azt mondta. - Itt van. Ez ehető.

A fiú elvette a felkínált villát és megbökte az ételt egy rosszalló pillantással az arcán. - Nincs szükségem erre. - mondta meglepő egyszerűséggel.

Tom feldühödött és visszavágott. - Nos, nincs másom amivel megetethetnélek. Úgy nézel ki, mint egy éhínség áldozata, csak edd meg.

A danachi lőtt egy pillantást Tomra, ami emlékeztette őt egy gőgős macskára, de engedelmesen bevett egy kortyot a barna fehérje löttyből a szájába. Grimaszolt ahogy lenyelte, kinyitotta a száját és durva köhögő hang szökött ki rajta.

- Ehető! - kiáltott. Leejtette a fémtányért és a villát undorodva nézve és a barna lötty egy része a padlóra ömlött.

- Hé! - mondta Tom, furcsán védekezve érezve magát. - Ne csináld ezt. - a földre gugolva megragadta a tányért és a villát és a fiúhoz tartotta. - Tudom, hogy nem fantasztikus, de enned kell. Túl sovány vagy.

A fiú csak pislogott rá, a szája egyik széle undorba görbült. Nem mozdult, hogy elvegye a tányért Tomtól. Sóhajtva Tom újra letette a tányért a földre. Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy úgy beszél hozzá, mint egy idegen fajta állattal. Hogy mennyire koherens volt ez a dolog? Minél több időt töltött körülötte, annál furcsábban érezte magát. Elég emberinek nézett ki és mégis... nem. A szemei nagyok és sötétek voltak és a félhomályban a bőre furcsán ragyogó volt, sápadt a sötét pólójához.

- Ez minden, ami van. - figyelmeztette Tom és úgy döntött, hogy ragaszkodni fog a gyakorlati dolgokhoz és elhúzta az agyát az árnyéktól a fiú kulcscsontja alatt. - Ha nem fogsz enni, akkor éhen maradsz.

- Ez nem az, amire szükségem van. - mondta a fiú rámenősen kitolva az alsó ajkát. - Nem eszem emberi ételt.

Tom a sarkára nehezedett, még mindig tartva a tányért. - Mi? - mondta. - Egyáltalán?

A danachi hangot hallatott, ami félig sóhaj félig nyögés volt, megrázta a fejét repülésre indítva a haját. Hirtelen megállt, ahogy Tomra nézett a vastag fekete és fehér tincseken keresztül. - Mester, kérlek... - a hangja egy csendes dorombolás volt. - Éhes vagyok...

Tom nem igazán tudta, hogy mit mondjon. Még akkor is ha kételkedett benne, hogy találhat bármilyen szót, a tajtékzó zűrzavarral és idegességgel, ami a gyomrában harcolt. Mi a francot gondolt, hogy mivel eteti?

A danachi nyilvánvalóan nem volt elégedett Tom reakciójának elmaradásával és kiengedett egy frusztrált morgást. Aztán ahogy Tom lenyűgöző és sokkoló keveréke nőtt, hátra vetette magát a kemény padlón, dühösen húzva a láncot a földön, ahogy mozgott. A danachi kiengedett egy hangos nyögést, pajkosan ívelve a hátát és a fejét hátrafordítva, hogy Tomra nézzen. Az alsó ajkát a fogai közé vette és Tom nem tudta megállítani lassan követő szemeit, ahogy a fiú alakja körülötte mozgott.

A pólója még mindig lógott az egyik karján, a bordái tisztán láthatóak voltak a vékony anyagon keresztül, ahogy felkényszerítette a mellkasát, a csípőjét le. Csípő...

Tom felszisszent, ahogy a danachi újra megmozdult, így a póló felcsúszott a hasán és felfedte a kemény kiugró húst a vékony combjai között.

- Éhes vagyok... - nyögött fel izgatottan a fiú. Sötét szemei végig Tomon voltak.

- Ahr13. (nem elgépelés és fogalmam sincs, hogy mi ez a 13-as bocsi. Szerk.)

A lény teljesen feledékenynek tűnt Tom gyötrelmére és ahogy nézte, szája résnyire kinyílt, lehámozta a pólóját a derekáról végighúzva a hasán. Tom tudta, hogy el kéne fordulnia, ahogy a danachi karcsú ujjait a farka köré fonta, ami a hegyén már nedvesen csillogott. Meg kellett volna mondania neki, hogy álljon le amikor elkezdte húzogatni a kemény húst a hátát ívelve. Ehelyett lefagyott, ahogy meglátta, forróság járta át, ahogy nézte a danachi kétségbeesetten dolgozó kezét és hallgatta a legzüllöttebb hangokat, amiket valaha hallott.

Ívelve hátrahajolt a betonon, sodrott haja beterítette a kemény padlót, csípője felugrott.

- Kérlek... - nyögte és a hangtól Tom megborzongott.

El akarta érni és megérinteni a megfeszült izmokat, amik felvezettek a danachi lábán, ahogy a földhöz préselte és felnyomta a lábát a combjáig, eltűnve a vékony ringó csípője alatt. De egyiket sem tudta megtenni és kezei az oldalai mellett remegtek.

- Állj meg! - mondta, de többé már nem hitt benne. Kissé betegnek érezte magát. Perverznek. Mintha egy autóbalesetet nézne, amiről nem tudja levenni a szemét vagy megakadályozni.

- Éhezem. - sziszegte a danachi, kicsúsztatta a nyelvét és végignyalta duzzadt ajkait. - Mester. Segíts. Ahr13.

Tom tehetetlen hangot adott ki. Undorodott attól, hogy képtelen átmenni a szobán és kimenni az ajtón. Alatta a danachi elfordította a fejét és kinyitotta nehéz csukott szemeit, hogy ránézzen, Tom érezte, hogy a gyomra forrón remegve ébredezik. Egy pillanattal később hangosan kiáltott megrázkódva és Tom megbűvölve figyelte, ahogy a danachi forró spermája kilövellt és a kezén és hasán elterült.

- Fenébe.

Végre újra képes volt mozogni, Tom hátralépett, lába a tároló padlójához ragadt, ahogy tette. Megbotlott. A danachi újra kinyitotta a szemeit álmosan elégedetten pislogva, ahogy tovább simogatta magát. Inkább nézett ki úgy, mint egy lány, mint egy fiú. Tom feje kavargott.

Kicsit elmosolyodott ajkai szétváltak, ahogy lélegzett. - Kérlek...

Egy rándulással Tom észhez tért. Ez nem egy ember. Elrántotta magát a kezétől, ahogy a danachi elérte a padlón és sietve az ajtóhoz ment.

- Nekem... Nekem mennem kell.

Gyorsan megszökött, elhagyva a nedves és pézsma illatú lényt a kabinja padlóján, a falhoz láncolva és olyan illattal, mint a szex. Tom becsapta a kocka ajtót nagyobb erővel, mint szükséges lett volna, mikor elérte a zuhanyzókat és forró vízzel leforrázva magát, elengedve magát a koszos falnál a danachi sötét szemeivel és lágy nyögéseivel a fejében.

Aznap este a danachiról álmodott. Miután visszatért a szobájába a zuhany és rengeteg cigi után, igazán felesleges volt cigiznie, amíg kint ült a hideg sivatagi levegőn a fekete horizontot bámulva. Mikor visszatért a danachi még mindig a padlón ült, a párnákon pihenve, amiket Tom dobott oda. Homlok ráncolva Tom kinyitotta az egyik bilincset a lény csuklóján, nagyobb mozgásteret hagyva neki, de még mindig a falhoz láncolva. Gyorsan elhúzta a kezét, megriadva, hogy milyen hideg volt a danachi bőre, mikor megérintette és ahogy Tom ujjai gyengéden bizseregtek egy szokatlan vibrálással, mely furcsa remegést küldött fel az alkarján.

- Aludj. - mondta mielőtt a lény újra mielőtt a lény újra elkezdte volna használni az erejét rajta.

Egyszerűen csak felhúzta a szemöldökét, de ledőlt panaszkodás nélkül, és Tom megkönnyebbült, hogy nem követel szexet újra. A farka félig kemény volt mióta kilépett a zuhany alól.

De nem volt pihenés a lénytől az álmában, Tom álmai tele voltak a danachi hosszú végtagjaival, sima bőrével és puha szájával. Hallotta, ahogy lélegzik és könnyedén a fülébe nyögdécsel.

- Tom kérlek...

És Tom felnyögött, belesüppedt a nedves szájba, megbökve a hosszú kezekkel, amelyek finoman csavarodtak köré cirógatva és elsimogatva az aggodalmat, mély lüktető örömet hagyva maga után. Az álmok élénkek voltak, hánykolódva hagyva Tomot az ágyában, mikor végre felkiáltott, ez igazi volt és azon kapta magát, hogy felriadt az orgazmus utolsó hullámaira, lélegzete akadozott és a nadrágja nedves volt.

Felült, megdörzsölte az arcát, azon tűnődve, elvörösödve zavarában, hogy milyen hangos lehetett. Évek óta nem volt ilyen nedves álma. Oda nézett, ahol a danachi összegömbölyödött, mint egy macska a padlón. Úgy tűnt, mintha még mindig aludna és ahogy Tom nézte, hogy kissé megfeszült átgördülve a hátára.

Biztos volt benne, hogy képzelte a halvány mosolyt a lény arcán és azt, ahogy megnyalta az ajkait.